Osztálytanító szerepe
Az osztálytanító elsőtől nyolcadik osztályig kíséri a gyermekeket és a lehető legtöbb tantárgyat tanítja is nekik. Ezzel az általánosan művelt emberfő példáját is szolgáltatja, hiszen a gyerekek megtapasztalhatják, hogy egy átlagos szinten mennyiféle tudás belefér egy emberbe. Az osztálytanító az által, hogy „mindent” tanít, a világ egységét is szimbolizálja, ő határozza meg az egyes tantárgyak közötti kapcsolódási pontokat, mely lehetőséget biztosít a tananyag szerves egésszé történő összerendezésére.
A felső tagozatban (középiskolai szinten) már a szakmai tekintélyé a főszerep, ekkor minden tárgyat szaktanárok oktatnak.
Epocha
A tantárgyak jelentős részét (kivételt a nyelvek, a művészeti és a kézimunka-kézműves jellegű tárgyak, valamint a testnevelés képeznek) ún. epochákban (korszakokban) tanulják a gyerekek.
Ez azt jelenti, hogy 3-4 héten keresztül minden reggel, a kb. két óra időtartamú ún. főoktatás során ugyanazzal a tantárggyal foglalkoznak. Ez az időbeosztás lehetővé teszi, hogy a gyerekek érdeklődése tartósan egy irányba forduljon, így jobban elmélyülhessenek az adott területen, és azt sok oldalról körbejárhassák. Az epochális oktatás megteremti annak a lehetőségét is, hogy a felejtés és emlékezés áldásos folyamata beépüljön a nevelésbe.
Oktatás
Az iskola tananyaga szigorúan életkorra szabott, azaz a gyermek fejlődésének általános törvényszerűségeihez igazított. Minden részletéről pontosantudható, hogy miért éppen abban az életkori szakaszban, és milyen nevelési céllal kerül alkalmazásra. A tananyag elsődleges szerepe a gyermekben csírázó lelki erők ápolása és fejlesztése, s csak másodsorban az ismeretszerzés. A Waldorf-pedagógia a mennyiséggel szemben a minőségre helyezi a hangsúlyt, vallja, hogy a 7-14. életévek közötti életkorban az ismeretszerzés alapvető forrása a belső átélésen alapuló valódi tapasztalatszerzés. A tanítók feladata az első osztálytól kezdve az, hogy megőrizzék a kisgyermek magával hozott, természetes kíváncsiságát a világ dolgai iránt. Ezért minden tanórát úgy próbálnak összeállítani, hogy az sok belső élménnyel gazdagítsa a gyermeket, a tananyag az érzéseken keresztül jusson el a gyermek intellektusáig, amely megalapozza azt a felnőtt személyiséget, aki nem csak jól gondolkodik, hanem kifinomult érzésvilággal is rendelkezik. Ez a fajta ismeretátadási szemlélet ahhoz is jelentős mértékben hozzájárul, hogy belső motivációt ébresszen és tartson fenn a gyermek lelkében az iránt, hogy meg akarja ismerni önmagát (az embert) és a világot, vagyis szívesen járjon iskolába, és szívesen tanuljon.
A valódi tapasztalatszerzés azt jelenti, hogy a gyermekek az ismereteket valóban életszagúan, cselekvő lényüket is áthatva sajátítják el. A harmadik osztályban pl. házat építenek, és ennek során tanulják meg a hosszmértékeket és azok használatát, az építőanyagok alkalmazását. A földművelés órák során learatják a saját maguk által elvetett gabonát, kicsépelik és megőrlik a gabonaszemeket, és a lisztből készült kenyeret közösen elfogyasztják, mialatt rengeteg tapasztalatra tesznek szert a természet- és társadalomismeret területén. Az ötödik osztályban megrendezik az ókori görög olimpiát, a hatodik osztályban megszervezik az ókori római társadalmat.
Tankönyvek
Hagyományos értelemben vett tankönyvek nincsenek, a gyerekek maguk készítik munkatankönyvüket az osztálytanító vezetésével. Ezek nagy alakú, sima fehér lapokkal teli füzetek, melyekben a tananyagot rögzítik írásban, rajzokkal illusztrálva. A felsőbb osztályok felé haladva egyre nagyobb szerepet kapnak a tanárok által választott szemelvények és könyvek, amelyek lehetnek tankönyvek, vagy más célú kiadványok. Ezekből adott esetben a diákok is készülhetnek egy-egy kisebb előadással vagy otthoni feladattal.
Követelmény
A NAT által előírt követelményeket rugalmasan kezelve némelyeket korábban, másokat pedig későbbi évfolyamon teljesítik a Waldorf-iskolában tanuló gyerekek. A 3., 6. és a 8. osztály végén vannak olyan szakaszhatárok, amikor a követelmények fedésbe kerülnek. Ezeket tekintjük átjárhatósági pontoknak más iskolarendszerekkel.
Értékelés
Az iskolában a számonkérés és az értékelés is sajátos formában történik. Nincs bukás, valamint a hagyományos értelemben vett feleltetés és az ezzel járó osztályozás sem, de a gyerekek időről időre szöveges értékelést kapnak tanítójuktól arról, hogy hogyan haladnak a fejlődés folyamatában, rámutat az eredményekre, valamint a hiányosságokra és útmutatást ad a továbblépéshez. A tanítók belső motiváció megteremtésével próbálják fenntartani a gyerekek érdeklődését, úgy nevelnek, hogy a gyerekek ne azért tanuljanak, hogy ötöst, vagy éppen ne egyest kapjanak, hanem azért, mert a világ érdekes. Úgy próbálnak hatni, hogy a gyermekekben folyamatosan éljen a vágy, hogy megismerjék a világot. (Ahogy Vekerdy Tamás is fogalmazott: „Olyan iskolákra van szükség, ahol a gyerekek természetes érdeklődését nem fojtják el, ahol nem veszik el hitüket, hogy a világ és az ember megismerésre érdemes.”)
A külső motivációs elemek mellőzésével elkerülhető a szorongás, az egészséges személyiségfejlődést károsító versenyhelyzet, valamint a gyengébb minősítés miatt a gyermekek negatív “én-képének” kialakulása. A munka így feszültség- és stresszmentes légkörben folyhat. A gyerekek számára adott a lehetőség, hogy a saját tempójukban fejlődjenek. (Természetes állapot, hogy a gyermekek teljesítményének szintje nem egységes, és tantárgyanként teljesen eltérő képet is mutathat. Ez a helyzet azonban a felnőtt társadalomra ugyanúgy jellemző.) Ezáltal a gyerekek toleranciát és szociális érzékenységet is tanulnak.
Az alsó tagozaton közvetlen számonkérés nincsen. A tanítók folyamatosan figyelik a gyermek fejlődését, és segítik pótolni a hiányosságokat. Első osztályban gyakorlatilag a házi feladat is ismeretlen, a gyerekek személyiségének formálódását a tanítás után elsődlegesen még mindig a szabad játék szolgálja. Ez alapvetően az egész alsó tagozatra igaz! Ezzel együtt a második osztálytól megkezdődik az otthoni munka szükségességének, mint szokásnak a kialakítása. A házi feladatok ebben az életkorban egyszerűek, de érdekesek. Alapvetően nem az ismeretanyag sablonszerű begyakorlására irányulnak. Mennyiségük és minőségük természetesen ugyanúgy az életkorhoz igazodik. Ilyen feladatok lehetnek pl.: „Figyeld meg, hány ablak van otthon!”, vagy betűk fonalból történő kirakása, rajzolás stb. Az ötödik osztálytól kezdődően aztán a gyermekek egyre több, egyre bonyolultabb és egyre nagyobb önállóságot igénylő házi feladatot kapnak. Ennek formája igen változatos lehet, a füzetmunkától a kiselőadás tartásán át valamilyen művészi vagy kézműves jellegű munka elvégzéséig. Ebben az életkorban már megjelenhet a számonkérésnek egy közvetlenebb formája is, az ún. tudáspróba. Ekkor a gyermekek dolgozat megírása által adnak számot egy-egy epocha során szerzett tudásukról.
Ünnepek
Az iskola éves ritmusát az ünnepkörök határozzák meg, és az iskolai élet legfontosabb eseményei közé tartoznak. Az ünnepek elsősorban az év fordulópontjaihoz kapcsolódnak és a keresztény kultúrkörben gyökereznek:
- Szent Mihály napja (szeptember 29.)
- Szent Márton napja (november 11.)
- Szent Miklós napja (december 6.)
- Advent
- Vízkereszt (január 6.)
- Farsang
- Húsvét
- Pünkösd
- Szent János napja (június 26.)
Az ünnepek kiváló lehetőséget adnak a gyermek természetes vallásos érzületének táplálására, a családok és az iskola közötti kapcsolat elmélyítésére, a közösségformálásra. Az ünnepek átélésével kapcsolatban azt próbáljuk megéreztetni a gyermekkel, hogy az ünnepi pillanatok milyensége az ünnepre való felkészülés minőségének a függvénye. Ezért minden ünnepet nagyon alapos, hosszas előkészület előz meg, mind a külső fizikai környezet (pl. osztályterem díszítése), mind a belső lelki állapot (pl. ünnephez kapcsolódó történetek meghallgatása, eljátszása) felkészítése szempontjából. Ez azért is szükséges, mert csak ezáltal válik a gyermeki (emberi) lélek alkalmassá arra, hogy az ünnep által közvetített szellemi impulzust be tudja fogadni magába.